Korán reggel a telefonomból üvöltő It's my life-ra keltem, amit csak azért állítottam be, hogy legalább az első nap ne késsek. A zene elhalkult, és visszatért az a rég "hallott" csend, hiszen Michael is csak most kel, a többiek pedig tegnap este már leléptek. Oliverrel együtt, úgyhogy ketten, és gyalog tesszük meg az utat a suliba, ahol majd találkozunk Luke-kal és Calummal. Mert ugye Ash nem velük jár egy suliba.
Halkan nyögdécselve tápászkodtam fel az ágyból, de csak azután, miután a mellettem lévő szobából zenét, majd hangos puffanást hallottam. Tehát Mikey is felkelt.
A szemeim dörzsölgetve, a lábammal nyitottam ki a szekrényem ajtaját, hogy előkészítsem a ruháimat. Gyorsan kapkodtam ki a kupacból a darabokat: egy fekete, ujjatlan Guns N' Roses logóval ellátott pólót, egy fehér, szűk farmerrel, és az angol zászlós Converse-zel, majd egyéni rekordomat megdöntve kapkodtam magamra a cuccokat.
Lassan vánszorogva léptem ki a szobámból, és sikeresen beleütköztem a szobám ajtaja előtt álló Michael-be.
- Mit keresel itt? - pislogtam fel.
- Gondoltam felkeltelek - rántotta meg a vállát, majd sarkon fordult, és becsoszogott a szobájába. Összehúzott szemöldökkel bámultam utána, majd sietve mentem le a lépcsőn, hogy csináljak valami reggelit kettőnknek.
- Mit eszel? - ordítottam fel a fiúnak, mire egy dörmögéssel válaszolt.
- Müzlit - hallottam a hangját, de már csak mellőlem, mire a szívemre szorított kézzel ugrottam hátra, így lelökve egy műanyag vázát a konyhapultról.
- Baszd meg Michael - morogtam, amit csak egy hangos nevetéssel, majd a hátamra csapva kivett egy tálat a legfelső polcról. Tehetetlenül álltam meg a polc előtt, háttal a konyhapultnak, a kezeimet pedig összefontam a mellkasom előtt. - Mikey - bámultam az engem figyelő hülyét. - Segítenél?
- Miben? - vigyorodott el, és letette a tálat a kanalával együtt az asztalra.
- Levennél egyet nekem is?
-Oldd meg - nevetett fel, mire kinyújtott nyelvvel megpróbálkoztam egy tál elérésével, de úgy tűnt, hogy az egyre feljebb van. - Rossz nézni, ahogy szenvedsz - rázta meg a fejét hitetlenül, majd egy laza mozdulattal lekapott egyet a fennlévő müzlis tálak közül.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Fél nyolckor indultunk a suliba, hogy lehetőleg ne késsek le egy órát sem, mert be kell mennem az igazgatóságra elintézni a cuccaimat.
Michael a kapuban várt, unottan bámulta, ahogy a kulcsokkal szerencsétlenkedem, közben a haját piszkálta. Hosszú frufruja a szemébe lógott, azt próbálta arrébb lökni, de az egyfolytában visszahullott az arcába. Zöld szeme alatt táskák húzódtak, ezzel jelezve, hogy nem sokat aludt az éjjel. Mondjuk nem csodálom, hajnali egykor arra keltem fel, hogy őrülten gitározni kezd, majd eldobja. Fekete, Sex Pistols pulcsija ujját feltűrte, így látszottak a bal kezén pihenő karkötők.
Amint bezártam, csendben indultunk meg az öt percre lévő suli felé, ami előtt a diákok csapatokba gyűlve beszélgettek.
- Hova kell mennem? - fordultam a "bátyám" felé, aki akkor már csatlakozott a haverjaihoz.
- Ja, persze, elkísérlek. Gyere - rövid ujjait a csuklóm köré fűzte, és annál fogva kezdett húzni a bejárat felé, ami előtt négy hidrogénszőke hajú lány ácsorgott, köldökig kivágott pólóban, és alig takaró farmersortban.
Csendben haladtunk a folyosón, ahol páran, a szekrényeknek dőlve beszélgettek, de mikor elhaladtunk mellettük mindkettőnket megbámulták. A fejemet lehajtva lépegettem a bátyám mellett, aki csak szótlanul haladt előre, és csak cipőink gumitalpának csattogása hallatszott a - még - csendes épületben. A főfolyosó legvégén lévő ajtóhoz vezetett, majd kopogott és otthagyott. Hát kösz Michael, tényleg kösz.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Húsz perccel később, minden dologgal végezve léptem ki az igazgatói irodából, és ezzel egy időben a zsebembe csúsztattam a lakcímkártyámat. Vigyorogva indultam meg az udvar felé, mert megígértettem a srácokkal, hogy ott megvárnak - már, ha végzek az órakezdés előtt.
- Na, melyik osztályba mész Törpe? - kiáltott oda nekem - mindenkin keresztül - Calum.
- B - ordítottam vissza, mire a legtöbb ember felém kapta a fejét, úgy fél percre, majd Calum-ra és Mikey-ra fél percre, majd újra rám. Na bassza meg, örülök, hogy mindenki engem bámul. Örök hála Calum, imádlak!
- Akkor nem velünk leszel - biggyesztette le a száját a barna hajú barátom, mikor mellé értem, és egy öleléssel köszöntöttem. Szemét napszemüveg fedte, azon keresztül bámult egy füvön ülő, és barátaival beszélgető lányt.
Halkan nyögdécselve tápászkodtam fel az ágyból, de csak azután, miután a mellettem lévő szobából zenét, majd hangos puffanást hallottam. Tehát Mikey is felkelt.
A szemeim dörzsölgetve, a lábammal nyitottam ki a szekrényem ajtaját, hogy előkészítsem a ruháimat. Gyorsan kapkodtam ki a kupacból a darabokat: egy fekete, ujjatlan Guns N' Roses logóval ellátott pólót, egy fehér, szűk farmerrel, és az angol zászlós Converse-zel, majd egyéni rekordomat megdöntve kapkodtam magamra a cuccokat.
Lassan vánszorogva léptem ki a szobámból, és sikeresen beleütköztem a szobám ajtaja előtt álló Michael-be.
- Mit keresel itt? - pislogtam fel.
- Gondoltam felkeltelek - rántotta meg a vállát, majd sarkon fordult, és becsoszogott a szobájába. Összehúzott szemöldökkel bámultam utána, majd sietve mentem le a lépcsőn, hogy csináljak valami reggelit kettőnknek.
- Mit eszel? - ordítottam fel a fiúnak, mire egy dörmögéssel válaszolt.
- Müzlit - hallottam a hangját, de már csak mellőlem, mire a szívemre szorított kézzel ugrottam hátra, így lelökve egy műanyag vázát a konyhapultról.
- Baszd meg Michael - morogtam, amit csak egy hangos nevetéssel, majd a hátamra csapva kivett egy tálat a legfelső polcról. Tehetetlenül álltam meg a polc előtt, háttal a konyhapultnak, a kezeimet pedig összefontam a mellkasom előtt. - Mikey - bámultam az engem figyelő hülyét. - Segítenél?
- Miben? - vigyorodott el, és letette a tálat a kanalával együtt az asztalra.
- Levennél egyet nekem is?
-Oldd meg - nevetett fel, mire kinyújtott nyelvvel megpróbálkoztam egy tál elérésével, de úgy tűnt, hogy az egyre feljebb van. - Rossz nézni, ahogy szenvedsz - rázta meg a fejét hitetlenül, majd egy laza mozdulattal lekapott egyet a fennlévő müzlis tálak közül.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Fél nyolckor indultunk a suliba, hogy lehetőleg ne késsek le egy órát sem, mert be kell mennem az igazgatóságra elintézni a cuccaimat.
Michael a kapuban várt, unottan bámulta, ahogy a kulcsokkal szerencsétlenkedem, közben a haját piszkálta. Hosszú frufruja a szemébe lógott, azt próbálta arrébb lökni, de az egyfolytában visszahullott az arcába. Zöld szeme alatt táskák húzódtak, ezzel jelezve, hogy nem sokat aludt az éjjel. Mondjuk nem csodálom, hajnali egykor arra keltem fel, hogy őrülten gitározni kezd, majd eldobja. Fekete, Sex Pistols pulcsija ujját feltűrte, így látszottak a bal kezén pihenő karkötők.
Amint bezártam, csendben indultunk meg az öt percre lévő suli felé, ami előtt a diákok csapatokba gyűlve beszélgettek.
- Hova kell mennem? - fordultam a "bátyám" felé, aki akkor már csatlakozott a haverjaihoz.
- Ja, persze, elkísérlek. Gyere - rövid ujjait a csuklóm köré fűzte, és annál fogva kezdett húzni a bejárat felé, ami előtt négy hidrogénszőke hajú lány ácsorgott, köldökig kivágott pólóban, és alig takaró farmersortban.
Csendben haladtunk a folyosón, ahol páran, a szekrényeknek dőlve beszélgettek, de mikor elhaladtunk mellettük mindkettőnket megbámulták. A fejemet lehajtva lépegettem a bátyám mellett, aki csak szótlanul haladt előre, és csak cipőink gumitalpának csattogása hallatszott a - még - csendes épületben. A főfolyosó legvégén lévő ajtóhoz vezetett, majd kopogott és otthagyott. Hát kösz Michael, tényleg kösz.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Húsz perccel később, minden dologgal végezve léptem ki az igazgatói irodából, és ezzel egy időben a zsebembe csúsztattam a lakcímkártyámat. Vigyorogva indultam meg az udvar felé, mert megígértettem a srácokkal, hogy ott megvárnak - már, ha végzek az órakezdés előtt.
- Na, melyik osztályba mész Törpe? - kiáltott oda nekem - mindenkin keresztül - Calum.
- B - ordítottam vissza, mire a legtöbb ember felém kapta a fejét, úgy fél percre, majd Calum-ra és Mikey-ra fél percre, majd újra rám. Na bassza meg, örülök, hogy mindenki engem bámul. Örök hála Calum, imádlak!
- Akkor nem velünk leszel - biggyesztette le a száját a barna hajú barátom, mikor mellé értem, és egy öleléssel köszöntöttem. Szemét napszemüveg fedte, azon keresztül bámult egy füvön ülő, és barátaival beszélgető lányt.
- Tényleg, Luke hol van? - pillantottam fel Michael-re, mert Calum gondolatai látszólagnagyon elkalandoztak.
- A teremben. Alszik - felelt szűkszavúan, majd hátat fordítva ment be a suliba. Nagyokat pislogva néztem utána, hiszen - igaz, hogy nem ismerem régóta - még sosem láttam ilyennek.
- Ezzel meg mi van? - kérdeztem csak úgy magamtól, de Calum meghallotta, így szerintem azt gondolta, hogy tőle kérdezem.
- Valaki azt mondta neki, hogy megfektetne. Nem tetszett neki.
- Ennyi? - vontam fel a szemöldököm, mert igazából ezt a mondatot nem egy srác szájából hallottam már, hanem pontosan hároméból.
- Az más - jegyezte meg az újzélandi fiú. - Azok mi voltunk, és tudja, hogy csak poénból mondtuk. És ezt tökéletesen tudja ő is, vagy, ha nem tudná, száz, hogy mind a hármunknak el lenne törve az orra.
- Ki volt az? - kíváncsiskodtam körbepillantva az udvaron, a tekintetem pedig egy pillanatra megállt egy fekete hajú, és zöld szemű fiú láttán.
- Ő - mutatott az általam kiszemelt srácra, mire az említett hatalmas vigyorral felém intett. Hirtelen fordultam újra Calum felé, aki szikrázó szemekkel nézte. - Ő az iskola úgymond nagymenője. Minden csaj róla ábrándozik, mert a focicsapat kapitánya. Csak az érdekli őket, pedig én is focizok, de kevés csajnak tűnök fel. Ribancok - az utolsó szót már csak nekem motyogta, én pedig hangosan felnevettem.
- Elkísérsz a teremhez?
- Persze - legyintett, és már indult is a hatalmas - és látszólag nehéz - ajtó felé, ami mögött még pár hét pokol vár ránk. Calum - rájuk sem nézva - odaköszönt a még mindig ott álldogáló ribancfalkának, majd a hosszú folyosón elindulva a legutolsó ajtóhoz vezetett és belökte azt. A küszöböt átlépve köszönt oda a padon alvó Luke-ra, majd magamra hagyva sietett ki, hiszen időközben csengettek.
A fejemet forgatva keresni kezdtem egy üres helyet, de mivel a diákok tomboltak, rendkívül nehéz volt megállapítani, hogy hol nem ül senki.
- Gyere már Alice! - ordított át a termen az álmos szőke, én pedig hallgattam rá, és odasiettem hozzá. - Ha nem bánod mellettem fogsz ülni - bökött a sajátja mellett álló egyszemélyes padra, amit semmilyen cucc nem ékesített. - És azt hiszem maradjunk csendben.
Igaza volt, a tanár - elméletileg Mr Gun - éppen belépett a terembe, így arrébb lökve az ajtóban ordítozó osztálytársaimat. Mr Gun az ofőnk, vele az igazgatóiban találkoztam, akkor még elég kedvesnek tűnt, most viszont vastag keretes szemüvege mögött dühösen villogtak szemei.
- Kuss, és üljetek le - utasította a magukat nem zavartató lányokat, akik még mindig a tanári asztalon üldögélnek törökülésben. Mikor az osztály - viszonylag - elcsendesedett Mr Gun lecsapta az asztalára a naplót, és azt - csak, hogy hivatalosabbnak tűnjön - felcsapva, a szemüvege felett átnézve rám pillantott. - Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de új tanuló érkezett az osztályunkba, Alice Cooper személyében.
Az osztály egy kisebb csoportja felnevetett, és tekintetüket rám szegezték, így megállapítva, hogy én nem voltam, nem vagyok, és soha nem is leszek az az Alice Cooper, aki annak idején - és még most is - nagy erőbedobással énekelt a színpadon.
- Alice, gyere ki, mutatkozz be - hívott magához Mr Gun, én pedig komótos léptekkel haladtam felé. Semmi kedvem nem volt az egész osztály előtt beszélni, alapból is, aki akar az úgy is összeismerkedik velem, ha nem mondok el magamról mindent...
- Sziasztok, Alice Cooper vagyok, és igen, arról az Alice Cooper-ről lettem elnevezve. 16 éves vagyok és a szünetben költöztem Sydney-ba az apukámmal.
- Kérdezhettek - legyintett az ofő, mire mindenki ordítani kezdte a saját kérdéseit. Egyedül Luke ült nyugodtan, apró félmosollyal az arcán hátradőlt. - Kezeket fel! Aaron?
- Van pasid?
- Nincs, de nem is kell - ráztam a fejem, a szemeim pedig teljesen kitágultak. Teljesen meglepett a kérdés, Luke pedig röhögve bámult, így még zavartabb lettem. Basszus.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hali! Bocsi - tényleg nagyon sajnálom -, hogy csak ma hozom a részt, és nem a megígért napon - azaz tegnap. Mellesleg nem csak azért sajnálom, mert csak most hoztam a részt, de valószínű, hogy a következőt csak két hét múlva fogom kirakni. Már nem ihlethiány miatt (az akad bőven), csak, mert nem tudom, hogy elkezdeni a következő részt... :/ De azért remélem tetszett, és nem untátok halálra magatokat.
U.i.: Hallottátok, hogy Michael Chicago-ban maradt, mert elvesztette az útlevelét? Sajnálom szegényt, de azért vicces is kicsit... Szerencsétlen :D
- Ki volt az? - kíváncsiskodtam körbepillantva az udvaron, a tekintetem pedig egy pillanatra megállt egy fekete hajú, és zöld szemű fiú láttán.
- Ő - mutatott az általam kiszemelt srácra, mire az említett hatalmas vigyorral felém intett. Hirtelen fordultam újra Calum felé, aki szikrázó szemekkel nézte. - Ő az iskola úgymond nagymenője. Minden csaj róla ábrándozik, mert a focicsapat kapitánya. Csak az érdekli őket, pedig én is focizok, de kevés csajnak tűnök fel. Ribancok - az utolsó szót már csak nekem motyogta, én pedig hangosan felnevettem.
- Elkísérsz a teremhez?
- Persze - legyintett, és már indult is a hatalmas - és látszólag nehéz - ajtó felé, ami mögött még pár hét pokol vár ránk. Calum - rájuk sem nézva - odaköszönt a még mindig ott álldogáló ribancfalkának, majd a hosszú folyosón elindulva a legutolsó ajtóhoz vezetett és belökte azt. A küszöböt átlépve köszönt oda a padon alvó Luke-ra, majd magamra hagyva sietett ki, hiszen időközben csengettek.
A fejemet forgatva keresni kezdtem egy üres helyet, de mivel a diákok tomboltak, rendkívül nehéz volt megállapítani, hogy hol nem ül senki.
- Gyere már Alice! - ordított át a termen az álmos szőke, én pedig hallgattam rá, és odasiettem hozzá. - Ha nem bánod mellettem fogsz ülni - bökött a sajátja mellett álló egyszemélyes padra, amit semmilyen cucc nem ékesített. - És azt hiszem maradjunk csendben.
Igaza volt, a tanár - elméletileg Mr Gun - éppen belépett a terembe, így arrébb lökve az ajtóban ordítozó osztálytársaimat. Mr Gun az ofőnk, vele az igazgatóiban találkoztam, akkor még elég kedvesnek tűnt, most viszont vastag keretes szemüvege mögött dühösen villogtak szemei.
- Kuss, és üljetek le - utasította a magukat nem zavartató lányokat, akik még mindig a tanári asztalon üldögélnek törökülésben. Mikor az osztály - viszonylag - elcsendesedett Mr Gun lecsapta az asztalára a naplót, és azt - csak, hogy hivatalosabbnak tűnjön - felcsapva, a szemüvege felett átnézve rám pillantott. - Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de új tanuló érkezett az osztályunkba, Alice Cooper személyében.
Az osztály egy kisebb csoportja felnevetett, és tekintetüket rám szegezték, így megállapítva, hogy én nem voltam, nem vagyok, és soha nem is leszek az az Alice Cooper, aki annak idején - és még most is - nagy erőbedobással énekelt a színpadon.
- Alice, gyere ki, mutatkozz be - hívott magához Mr Gun, én pedig komótos léptekkel haladtam felé. Semmi kedvem nem volt az egész osztály előtt beszélni, alapból is, aki akar az úgy is összeismerkedik velem, ha nem mondok el magamról mindent...
- Sziasztok, Alice Cooper vagyok, és igen, arról az Alice Cooper-ről lettem elnevezve. 16 éves vagyok és a szünetben költöztem Sydney-ba az apukámmal.
- Kérdezhettek - legyintett az ofő, mire mindenki ordítani kezdte a saját kérdéseit. Egyedül Luke ült nyugodtan, apró félmosollyal az arcán hátradőlt. - Kezeket fel! Aaron?
- Van pasid?
- Nincs, de nem is kell - ráztam a fejem, a szemeim pedig teljesen kitágultak. Teljesen meglepett a kérdés, Luke pedig röhögve bámult, így még zavartabb lettem. Basszus.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hali! Bocsi - tényleg nagyon sajnálom -, hogy csak ma hozom a részt, és nem a megígért napon - azaz tegnap. Mellesleg nem csak azért sajnálom, mert csak most hoztam a részt, de valószínű, hogy a következőt csak két hét múlva fogom kirakni. Már nem ihlethiány miatt (az akad bőven), csak, mert nem tudom, hogy elkezdeni a következő részt... :/ De azért remélem tetszett, és nem untátok halálra magatokat.
U.i.: Hallottátok, hogy Michael Chicago-ban maradt, mert elvesztette az útlevelét? Sajnálom szegényt, de azért vicces is kicsit... Szerencsétlen :D
April xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése