~ 5. ~

Utólag is boldog Halloween-t minenkinek!

Hajnali négy körül oszlani kezdett a tömeg, az emberek nagy része elfáradt és elment, vagy éppen olyan részeg volt, hogy elrángatták őket. A többieknek is nemsokára vége lesz a bulinak, hiszen apáék 5-kor indulnak a reptérre, hogy elérjék a gépet.

Fél négyig bírtam, utána már csak az asztalnál ülve bámultam a még bulizó fiatalokat, hiszen ők még maradtak. Itt volt Oli, Michael és Ashton, meg természetesen apa és Katherine, akikkel azóta nem is beszéltem, hogy elmondták, Michael a mostohatesóm. Luke már elment Calum-mal, mert az énekes kicsit sokat ivott, és nem hagyott békén, Calum meg már úgyis unta az egészet, úgyhogy elvitte a házba, ahol az egész sereg aludni fog.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Mennünk kell - lépett elém apa, mikor már csak öten voltunk az épületben - apa, Katherine, Michael és Oli. Mindenki elment már, jó utazást kívánva a házasoknak, akik vigyorogva fogadták ezeket a kívánságokat. - Légy jó.

- Mikor is jöttök? - pillantottam fel az arcára.

- Egy hónap múlva - mondta apa. - Addig Michael-el fogsz lakni a házunkban. De Olihoz is bármikor átmehetsz, ha megunod, hogy zenélnek.

- Oké - sóhajtottam, és felálltam. Szorosan átöleltem apát, aki egyik kezével a hajamat simogatta, a másikkal pedig a derekamnál fogva húzott magához. - Ne csinálj semmi hülyeséget, amíg nem vagyunk itt - suttogta, hiszen nem akarta, hogy valaki is meghallja amit mond. - Szia - engedett el, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Szia apa - válaszoltam. - Katherine - biccentettem a nő felé, és már hátat is fordítottam, hogy odamehessek Olihoz, és elinduljunk aludni.

- Oliver! Hívj taxit - utasította apa, mire a mellettem álló, srác hevesen bólogatni kezdett. Egyébként két üveg sörön kívül nem ivott más alkoholt, még teljesen józan volt, így ő sem gondolta komolyan, hogy itt hagyja a kocsiját, és holnap visszajöhet érte.

- Sziasztok - köszöntünk még el, majd mindhárman bepattantunk a kocsiba, hogy Oli elfurikázzon minket az éjszakai szállásunkhoz, ahol csak aludni fogunk, hiszen holnap már megyünk is haza. Mármint az új házunkba.

Csendben telt az út, én a hátsóülésen ültem, próbáltam nyitva tartani az ólom nehéz szemhéjam, de a fáradtságomra még rátett egy lapáttal az, hogy kocsiban ülök. A rádió sem ment most, hiszen semmiképpen nem akartunk ütközni, mikor már mindhárman leginkább csak aludni akartunk. Egyikünk sem volt részeg, mi ketten Mikey-val azért nem, mert mégiscsak a szüleink esküvőjén voltunk, Oli pedig azért nem, mert valahogy el kellett menni az óriási épülethez.

Szerencsére Oliver könnyen talált helyet, ahol le tudott parkolni, hiszen az autók nagy része az étterem előtt volt, mert a sofőr nem tudott volna egyedül hazavezetni. Oli a kezében vitt be a házba, hiszen a saját lábamon már alig tudtam megállni, olyan szinten fáradt voltam.

- Jó éjszakát - köszönt el Mikey halkan, hogy ne ébresszen fel. Oli válaszolt neki, én pedig dörmögtem valamit, majd amint beléptünk a szobánk ajtaján, a nagybátyám az ágyra dobott.

- Jó éjt, Alice - nyomott egy puszit az arcomra, és betakart. Pont nem érdekelt, hogy nem pizsamában vagyok, hanem egy koktélruhában, mert az álom máris elnyomott mikor a fejem a párnához ért.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A telefonom csörgésére keltem, olyan dél felé. Apa mondta, hogy hívni fog, ha megérkeztek, de azt nem tudom, hogy hova mentek, így azt sem tudtam, mikor fog hívni. Fáradtan kezdtem el kotorászni az éjjeliszekrényre helyezett táskámban, de mire megtaláltam a zenélés abba maradt. Pár perccel később Billie újra énekelni kezdett, ezzel jelezve, hogy apa újra hív. Csukott szemekkel fogadtam el a hívást, és a fülemhez emeltem a készüléket, hogy halljam, apa hangját.

- Szia Tökmag - szólt bele, hangján hallatszott, hogy mosolyog.

- Reggelt - motyogtam, mire a vonal másik végéről nevetést hallottam.

- Reggelt? Ott már dél is elmúlt - tette hozzá, mikor sikerült visszafognia a kitörni készülő röhögést. - Én ébresztettelek? - esett le neki egyből, mire felmordultam.

- Dehogy, Oli már hiperaktív - motyogtam. - Szerinted? Persze, hogy te keltettél - mondtam el az igazat. - Milyen volt az út? - érdeklődtem, egy fokkal értelmesebb hangon.

- Unalmas. A nagy részét végigaludtuk, de nem baj, megérte, hiszen gyönyörű ez a hely - mondta apa, én pedig elvigyorodtam.

- Hol vagytok?

- Koreában - vágta rá apa gondolkozás nélkül. - Tényleg szép, és találkoztunk valami itteni hírességgel is - újságolta.

- Honnan tudod, hogy híres? - húzom fel a szemöldököm, hiszen nem hallottam apát még koreai bandákat hallgatni. Én sem szeretem nagyon, de nincs velük bajom.

- Katherine szereti. Elméletileg valami Niel, vagy ki - hallottam, hogy sóhajt. - Ha nem mondja, hogy srác, még mindig csajnak hinném - erre a kijelentésére kuncognom kellett, hiszen igaza volt, ritka olyan ázsiai emberrel találkozni - mármint Korea környékén -, aki nem csajnak néz ki.

- Elhiszem. De mindegy, most lerakom, mert Oli felébred miattam - pillantottam oldalra, ahol a srác ide-oda forgolódott. - Szia, és kellemes nászutat - a gondolatra is elhúztam a számat, úgyhogy, amint apa elköszönt, és elmondta vagy hússzor, hogy vigyázzak magamra, letettem a telefont.

Megpróbáltam visszaaludni, de már nem ment - a ruhám kényelmetlen, a szememből már kiment az álom, nyomja a hátamat, egy kiálló rugó, a cipőm szorítja a lábam -, így inkább kimásztam az ágyból, hogy rendbe szedjem magam, és legyen valami formám.

A fürdő ajtajához léptem, ami mellett ott feküdt a sporttáska, benne a ruháinkkal. Törökülésbe ültem, a táskát az ölebe húztam, és úgy keztem kotorászni benne. Tíz perc alatt sikeresen kiemeltem a ruháimat - fehérnemű, fekete, szűk, szaggatott gatya, és szintén fekete, Green Day-es póló -, majd a fürdőbe igyekeztem, hogy rendbe szedjem magam.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy órát töltöttem a fürdőszobában, mire elfogadható állapotba hoztam magam. Letusoltam, megmostam a hajam, felkaptam magamra a ruháimat, és felkentem egy alap sminket is, hogy ne teljesen nézzek ki úgy, mint egy zombi.

Amint kiléptem az ajtón, megpillantottam a szobánkban csövező Calum-ot, aki éppen a tévét kapcsolgatta, valami értelmes adás után kutatva, amit természetesen nem talált, úgyhogy a nagybátyám X-Box-át benyomva, Fifázni kezdett.

- Szereted? - szólaltam meg hirtelen, mire elrontotta a lövést, így egy gyilkos pillantást lövellt felém. - Bocs, nem akartalak megijeszteni.

- Nem ijedtem meg - fonta össze karjait a mellkasa előtt, de tudtam, hogy hazudik - olyan volt, mint Oliver. - Viszont miattad elrontottam.

- Bocs - emeltem fel a kezem védekezően, majd felröhögtem. - Oli?

- Visszaadja az inget Luke-nak - vágta rá. - Vagyis odarakja az éjjeliszekrényére, mert még alszik. Egy kicsit sokat ivott - kuncogott.

- Vettem észre - grimaszoltam, mikor eszembe jutott, hogy a srác konkrétan elkezdett rángatni, hogy táncoljunk. - Máskor is ilyen, vagy csak, ha részeg?

- Csak ha részeg - mosolygott. - Tudsz játszani?

- Oli megtanított, szóval igen - bólintottam, és a kezembe vettem a fekete kart, Calum pedig visszament a kezdőrúgáshoz, hogy be tudjuk állítani, hogy kikkel leszünk. - Chelsea-val leszek - jelentettem ki, mielőtt még elhappolhatta volna előlem a kedvenc csapatomat.

- Én pedig a Barca-val - még ki sem mondta, de már a mezszíneknél voltunk - mindkettő csapaté a hazaija lett.

6 percesre állítottuk be a félidőket, és már kezdtük volna a meccset, mikor Mikey és Ashton berontott a szobánkba - mögöttük a röhögő Olival.

- Fifáztok? - pattant mellém Oli, és Michaelnek is felcsillant a szeme, amint meglátta a képernyőn az éppen induló játékot. Ashton csak fáradtan kifújta a levegőt, ezzel jelezve, hogy már elege van ebből a játékból - vagyis én ezt szűrtem le belőle. - Játsszunk úgy, hogy te most Calum ellen, utánatok én Michael-el, és azután nyertes nyertessel, vesztes vesztessel.

- Benne vagyok - emeltem fel a kezem, mert a hirtelen megérkezésük miatt, Calum megállította a játékot. - Veszteni fogsz - szűkítettem össze a szemeimet, majd a mellettem ülő, barna fiúra pillantottam.

- Azt majd meglátjuk - röhögött ki, és már nyomott is rá a folytatásra.

April xx 

~ 4. ~

A piák előtt egy húsz-harminc fős társaság állt, így csak nagy nehézségek árán tudtam kiönteni magamnak egy pohár whiskyt, amit fél perc alatt el is tüntettem. Lecsukott szemekkel nyeltem le a maró hatású italt, ami gyorsan folyt le a torkomon. A kellemes pillanatot egy köhintés zavarta meg, pontosan a fülem mellett, mire a szemhéjam felpattant, a fejemet pedig oldalra fordítottam.

- Nem vagy te túl fiatal? - Luke állt mellettem, szeme vidáman csillogott.

- 16 vagyok - tártam szét a karjaimat - és ez egy esküvő. Muszáj innom - mosolyt erőltettem az arcomra, hogy lássa, örülök ennek az egésznek.

- Jobban vagy? - érdeklődött, miközben töltött magának - és nekem is - egy kevés Jack Daniel's-t.

- Fogjuk rá - bólintottam. - Mikey elmondott mindent?

- Nem, nem akarta. Csak annyit mondott, hogy szarul voltál, és összekapart.

- Mellesleg meg te sem lehetsz idősebb nálam - mértem végig.

- '96-os vagyok. Július 16.

- Ó - biggyesztettem le a számat. - Tizenegy nappal idősebb vagy nálam. Kegyetlen - nevettem, és természetesen ő is becsatlakozott hozzám. - Milyen öreg vagy!

- És akkor Mikey? Ő '95-ös.

- Ő is. De akkor is. Alig vagy nálam idősebb, mégis olyan vagy, mint egy hely. Mint a Mount Everest, de tényleg.

- Vagy inkább te vagy a törpe Tökmag - bökött a bordáim közé, mire egy kisebb sikítás kíséretében ugrottam egyet, így sikeresen nekiesve a mögöttem álló embernek. A káromkodásából azt szűrtem le, hogy magára borította az italát, amit éppen a kezében tartott. - Bocsi a nevében is, egy picit részeg - mondta Luke a pasinak, akit meglöktem, és hirtelen megfordulásom miatt láttam a reakcióját - röhögve legyintett, és az asztalhoz lépett.

- Baszd meg - löktem volna meg a fiút, aki az előbb leégetett, de ő röhögve ellépett előlem, így sikeresen meglöktem a mellette álldogáló Calum-ot.

- Mi a szar? - hallottam meg a hangját felülről, mire a fejemet fogva akartam arrébb menni, de Luke megfogta a karom, és visszahúzott.

- Be van baszva, és véletlenül neked ment - magyarázta a haverjának Luke, mire - most sikeresen - oldalba vágtam.

- Nem vagyok bebaszva - grimaszoltam. - És bocsi Calum, ezt a hülyét akartam meglökni - mutattam a nevető Luke-ra, aki minket figyelt.

- Mit csinálsz már megint Lucas? - vigyorgott Calum is, majd a fejét megrázva felkapott két üveg sört, és a tömeg felé indult. - Legyetek jók - szólt még vissza, amire Luke csak egy laza beintéssel válaszolt.

- Lucas? - nevettem én is, majd felhajtottam az eddig a pohárban ide-oda lötyögő italt. - Zavar, ha mostantól így hívlak?

- Nem is tudod mennyire - öltötte ki a nyelvét, és megfogta a kezem. - Ezért táncolnod kell velem - mutatott magára, majd a táncparkettre, mert a zene hirtelen ordítani kezdett.

- Nem - jelentettem ki, majd hátat fordítottam neki, és a Jack üvegének nyakát megragadtam, majd hatalmasat kortyoltam az italból. Luke egy másodperc töredéke alatt rángatta ki a kezemből a whisky-t, amit az asztalra rakott, és a csuklómnál megfogva berángatott a táncolók közé. Épp a Don't Cry ment, amire tökéletesen lehetett lassúzni, így Luke a derekamra csúsztatta a kezét, és a zene ritmusára kezdett el ringatni. - Engedj el Lucas. Nem tudok, és nem is akarok.

- Ó - biggyesztette le az alsó ajkát, és kiskutya szemekkel nézett rám.

- Ne is álmodj - csóváltam meg a fejem mosolyogva, és az éppen Michael-el beszélgető Oli felé indultam.

- Most hova mész? - kiáltott utánam, de válasz nélkül hagytam. Az utolsó pár lépésnél begyorsítottam, és Oli hátára ugrottam, aki reflexből a combom alá nyúlt, hogy meg tudja tartani a súlyomat. Sejtettem, hogy nem fogja meglepetésként érni a támadásom, így tudtam, hogy semmiképpen nem fogok leesni, ha nem tudok rendesen megkapaszkodni benne.

- Mennyit ittál? - pillantott fel rám a nagybátyám, majd elengedte a lábam, így a cipőm halk puffanással jelezte, hogy biztonságban a földre értem.

- Nem sokat - ráztam meg a fejem, minek következtében a hajam ide-oda repkedett a levegőben. Nevetve igazítottam meg a tincseimet, mire Oli kihúzott egyet a sok közül, és elkezdte csavargatni a mutatóujja körül. Csak később vettem észre, hogy a zöldet választotta, amit, mint mindig most is megmosolyogtam, hiszen  tudta egyedül, hogy miért lett az más, mint a többi.

- Az zöld? - bökött Oli ujjaira Mikey. Szemöldökét összeráncolta, nyelvét pedig kidugta ajkai között, hogy a félhomályban meg tudja állapítani, hogy téved-e.

- Az - válaszolt helyettem Oliver, majd felém fordult. - Táncolunk?

- Neked is elmondom. Nem, nem táncolok. Nekem csak így megy- jelentettem ki, mélyen a szemébe nézve, majd a fejemet hátrahúzva, az utolsó tincs is csatlakozott a többihez, így megint elveszett a narancssárga hajzuhatagom között. Megmutattam nekik a gyönyörűséges tánctudásomat, majd hátráltam pár lépést, utána teljes testtel is megfordultam, hogy biztosan ne menjek neki - megint - valakinek. Gyors léptekkel indultam meg egy velem egykorú srác felé - aki egy doboz cigit húzott elő a zsebéből -, azzal a szándékkal, hogy kérjek tőle egy szál cigit. Már éppen csúsztatta volna vissza a zsebébe a piros Marlboro-t, mikor mellé értem.

- Szia - szólítottam meg, a már nem éppen beszámítható állapotban lévő fiú mellé. - Alice vagyok - mutatkoztam be, csak úgy a formaság kedvéért, mire odamorgott nekem valamit - talán a nevét. - Adsz egy szálat? - böktem a szájában lévő cigi felé. Meg sem szólalt, inkább a kezembe nyomta az egész dobozát, és hozzátette, hogy "Fogyasszam egészséggel". - Meg tüzet is, ha lehet - szóltam rá, mivel azt nem a dobozában tárolta.

A kezembe nyomott egy AC/DC-s öngyújtót, amivel megperzseltem a cigim végét.

- Kösz - mondtam a fülébe, majd a táskámba csúsztattam a gyújtót a dobozzal együtt, és az ajtó felé vettem az irányt. Semmi nem akadályozott a kijutásomban, egyedül csak az volt a probléma, hogy apa az ajtó mellett beszélgetett a nagyival. Nem tudtam észrevétlenül elsurranni mellettük, úgyhogy átvettem a bal kezembe a cigit, és azzal az ürüggyel, hogy "kijöttem friss levegőt szívni" addig sétáltam, ameddig el nem tűntem a szemük elől. 

A cigi nagy része már leégett, de annyira nem is érdekelt, hiszen volt nálam még vagy tíz szál, amit akár egyszerre, könnyen és egyedül elszívhatok. A számhoz emeltem a nikotinrudat, majd mélyet szívtam belőle. 

- Mit csinálsz? - hallottam magam mellől egy rekedtes hangot, mire a füst kiszállt a számból. Egy kisebb köhögési roham kapott el, annyira megijesztett a mellettem álló illető. 

- Már megint te? - néztem rá, mikor már meg tudtam szólalni.

- Mit csinálsz? - ismételte meg a kérdését.

- Nem látszik? - vágtam rá kapásból. Luke kivette a kezemből a rudat, és a földre dobta, majd cipője orrával gondosan eltaposta.

- Ne legyél öngyilkos - szólalt meg egy kis idő után. Kitört belőlem a röhögés, majd felé fordítottam az eddig az utcán ülő tekintetem. 

- Az már megvolt - suttogtam, úgy, hogy csak én halljam, majd megeresztettem, egy halk, de annál szomorúbb kacajt. - Már rég megvolt.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hali!
Megint jelentkezem, itt is van az új rész. Tudom, nem lett valami jó, és, hogy még nagyjából csak Luke volt, a középpontban, de ez még meg fog változni. De Luke is fontos szereplője a történetnek, ezt nem tagadhatom le... 
Mindegy. Mint látjátok, most a rész végére teszem a pofázást, és valószínűleg ez így is marad.
Egyébként megvan a sztori vége, ami miatt lehet, hogy majd meg fogtok ölni. - már, ha valakit érdekel a sztori. Viszont így a felére csökkentem, de több ötletem van erre, mint az eredeti hosszúságára. 
Remélem tetszett a részt, komiknak, pipáknak örülnék!

April xx          

~ 3. ~

Sziasztok! Eljött a szombat, ezzel az új rész is, és - esetemben - egy újabb túlélt iskolanap. Mert igen, be kellett mennünk... Mindegy, nem csak nekünk, de akkor is. Viszont jövő héttől szünet lesz! Na jó, nem akarok sokat pofázni...
A részt egyébként már másodszorra írtam meg, mert voltam olyan béna, és kitöröltem az első formáját... Jóval jobb volt, de most már mindegy, azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

- Szóval...

- A mostohatesód vagyok - lökte el magát az ablakpárkánytól Michael, aki már bizonyára megunta, hogy apáék nem mondanak semmit. Leesett állal bámultam az apámat, aki - Katherine-nel - együtt a földet, vagy éppen a cipőik orrát bámulták, mintha lenne rajtuk valami érdekes. Nagy levegőt vettem, hogy nehogy ordítani kezdjek. A helyzet most megfordult. Mindig én álltam apa helyében, ő pedig dühöngött, ha éppen arról volt szó.

- Ez komoly? - a kérdésemet természetesen apámnak szegeztem, de nem ő válaszolt. Katherine felszegett fejjel biccentett, és válaszolt.

- Michael a fiam.

- Mintha nem tudnám mi az a mostohatesó bazdmeg! - akadtam ki, hisz apa még mindig nem nézett fel, és láthatólag nem is akart. - Mi a szarért nem lehetett elmondani?!

Össze-vissza csapkodtam a kezemmel, még az sem érdekelt, hogy a kezemben még mindig ott van a söröm, és, hogy egyre több szempár szegeződik - leginkább rosszallóak - rám. Oli lépett elém, és két kezemet a törzsemhez szorította, hiszen tudja, így le tud nyugtatni. Kezével végigsimított a hajamon, így próbáltam rendezni a légzésem.

- El akartuk, csak...

- Ti mindent akartok mondani, de kibaszottul nem mondtok semmit olyanokról, amik engem is érintenek! - vágtam rá kapásból. - Te meg kibaszottul ne röhögj, mert pofon váglak - emeltem fel a kezem Oli felé, de tudta, hogy nem bántanám.

- Olyan vagy, mint az anyád...

- Ne példálózzál már vele! Anyát soha nem láttam ordítani, kiáltozni, de még a hangját sem emelte fel, soha! Szóval igazán ne mond még egyszer, hogy hasonlítok rá, mert igen sokban vagyok olyan, mint ő, de ebben rád ütöttem! - szememből kicsordult az első könnycsepp, úgyhogy inkább hátat fordítottam és az étterem ajtaja felé vettem az irányt. - Ja, és... - a földhöz vágtam az üvegemet, ami apró darabokra robbant szét, tartalma a földön kisebb tócsaként végezte.

- Ne pazarold az alkoholt! - kiáltott rám egy velem egykorú srác, mire a kezemet felemelve kinyújtottam a középső ujjam, majd kilöktem az ajtót, és a mellette lévő falnak vetettem a hátam. A vállam rázkódott, a lábam lassan csúszni kezdtek, így nem sokkal később már behajlított lábakkal kuporogtam.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ameddig ott ültem csak egy ember jött ki az étteremből, ő is telefonálni, hiszen a nagy zajtól bent ilyet lehetetlen csinálni. Olyan szívesen hívtam volna fel most anyát, elmesélni neki mindent, ami itt történt, de ezt soha nem tehetem meg. A szívemben hatalmas lyuk tátongott, kezdtem újra visszatérni azokba az időkbe, mikor meghalt. Gyors pillantást vetettem a kezemen - a már alig látszódó - hegekre, amiket tizenkét éves koromban ejtettem magamon. Volt egy enyhe mélypontom.

Csak akkor néztem fel, mikor újra megjelent valaki mellettem, és most le is ült. Kezét átvetette a vállamon, és halkan, szuszogva vette a levegőt. Fejemet a vállára hajtottam, bár nem tudtam ki az - volt tippem -, mire a keze egy picit megrándult.

- Jobban vagy? - kérdezte pár perc csend után, mire felemeltem a fejem. A sejtésem egyébként beigazolódott, tényleg Michael jött utánam, akármennyire is meglepett.

- Igen, sokkal - szipogtam szarkasztikusan. - Végül is, csak elfelejtették közölni, hogy lesz egy mostohatesóm.

- Én is csak az esküvőn tudtam meg - jegyezte meg csendesen.

- És az engem hol érdekel? - förmedtem rá. Nem akartam, tényleg. - Leszarom, hogy elmondták-e, nem kérdeztelek.

Alig mondtam ki ezt a két mondatot a fiú már állt is fel, de a karjánál fogva húztam vissza magam mellé. Nem akartam megbántani, nem akartam, hogy így kezdődjön a "testvéri" kapcsolatunk.

- Bocs, csak... kiakadtam. Tudod, kibaszott nehéz úgy itt lenni az esküvőn, hogy tudod, az apád már rég túl lépett az anyádon, főleg úgy, hogy csak három éve halt meg. Éppen jött haza a munkából, és... és csoportos gyilkosság áldozata lett - meséltem, akaratom ellenére. Nem akartam elmondani neki, hiszen egyáltalán nem rá tartozik, hogy miért buktam ki.

- Semmi baj - rázta a fejét. - És sajnálom.

Frufruját arrébb söpörte az arcából, úgy bámult rám, és hatalmasat nyelt. Láttam rajta, hogy elgondolkozott, és nem tud mit mondani.

- Nem kell - csóváltam meg a fejem, és erős mozdulattal megtöröltem a szemem, ami miatt belekönyököltem szegény Michael mellkasába.

- Áú - nyögte, hiszen nem gyengén ütöttem meg szerencsétlent. - Viszont, gyere, állj fel - pattant fel, és kezét nyújtotta felém. - Ne törődj a felnőttekkel, menj be, és szedd össze magad. A lényeg, hogy ameddig nem indulnak kerülj mindenkit. Most pedig húzás a mosdóba, kapard fel magad a földről, és gyere ki újra, most már teljes életkedvvel! - utasított a "bátyám", majd belökdösött az ajtón, egészen a női vécéig. - Siess.

Alig léptem be a helyiségbe, már észre is vettem a egymás haját tartó lányokat, akik még az esküvőn is képesek bebaszni. Nem mellesleg, mivel én nem ismertem őket, biztos voltam, hogy Katherine hozzátartozója az összes okádó "szépség".

A kézmosóhoz léptem, és a tökéletesen tiszta tükörbe bámultam, amiből egy fáradt, és eléggé meggyötört Eddie nézett vissza. Na, arra viszont csak később jöttem rá, hogy akit én Eddie-nek, az Iron Maiden szörnyének nézett alak én vagyok.

Megnyitottam a csapot, amiből természetesen jéghideg víz folyt, majd erősen dörzsölni kezdtem az arcom, hogy lejöjjön a rászáradt festék. Az egyébként színtelen vizet feketére festette a rólam csöpögő szemfesték, majd amint végeztem a lehetetlennek tűnő feladattal a vállamról lógó táskámhoz nyúltam, amit akkor vettem magamhoz, mikor Michael irányítani kezdett.

Még az a szerencsém, hogy - mint nagyjából az összes lány - mindig van nálam egy fésű, és smink, hiszen fel kell készülni az ilyen helyzetekre. Én is lányból vagyok, na.

Sietve fésültem - inkább téptem - a narancssárga hajam, amiből kitűnt az az egyetlen zöld tincs, amit csak a saját helyzetem miatt festettem olyanra. Teljesen más színe van, mint a többinek, mégis eltűnik a tömegben, senki nem foglalkozik vele, így soha nem lehet teljes az élete. Na, ez a tincs jelképez engem. A narancssárga meg az engem körülvevő tagokat.

Negyed óra kellett csak ahhoz, hogy sikerüljön tökéletesen kifésülni a hajamat, majd előkapartam a sminkdolgaimat, és kihúztam a szemem, hogy legalább egy kicsit legyen értelmes arcom az este további részében.

Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, és amint megbizonyosodtam arról, hogy most már egy cseppet sem hasonlítok arra az ijesztő szörnyre, sem pedig más horrorfilmbeli karakterre, egy álmosoly kíséretében léptem át a magas küszöböt, ami előtt a nagybátyám várakozott. 

- Végre már! Vagy fél órája itt vagyok. Mike mondta, hogy beküldött, és jöjjek utánad, de nem akartam bemenni - csapkodott vigyorogva. 

Legyintve haladtam el mellette, nem érdekelt, hogy ott van, és tudtam, hogy ezzel nem bántom meg. Ő is szokott ilyet, hozzászoktunk már, hogy szó nélkül megyünk el a másik mellett.

A piák felé vettem az utam, hogy ne kelljen egész este apáék undorítóan szerelmes párosát nézegetnem, józanul.

April xx

~ 2. ~

Hali! Itt már szerepelt Michael is - meg persze Luke, Ashton és Calum - ezek közül ebben a történetben Michael lesz a legfőbb fiúszereplő, a másik pedig Luke. 

De egyenlőre ennyi elég is az előregondolásból, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! 

U.i.: Köszönöm a négy feliratkozót! Sokat jelent...

Először apa vonult be az ajtón, a nagyi társaságában. Apa fekete öltönyt viselt, arcán levakarhatatlan mosoly ült. A nagyi mellette igen fiatalnak tűnt, szemei csillogtak a könnyektől. Mosolyogva figyeltem, ahogyan a rég látott nagyim, miután megálltak, mellém sétált, és leült. 

Apát a tanúk követték. Apáét - Richie-t -  ismertem, így vigyorogva intettem neki egyet, mire ő biccentéssel válaszolt. A nő, aki mellette sétált, olyan 40 év körüli lehetett, de ez nem látszott rajta. Szürke szemei úgy csillogtak, mint egy velem egykorú lánynak, amikor jó pasit lát, arcán óriási mosoly ült, orrában piercing virított. Ő szimpatikusnak tűnt, ellentétben azzal, aki nemsokára be fog lépni az ajtón.

A tanúk a helyükre álltak, a templomba pedig beléptek a koszorúslányok is. Őket a menyasszony követte, akit egy öreg pasi - gondolom az apja - kísért. Félig hátrafordulva bámultam a közeledő nőt, akiben egy pillanatig anyámat véltem felfedezni. Amint kitisztult a kép, összeszorítottam az öklöm, így a körmeim a tenyerem puha bőrébe vájtam.

- Nyugodj meg kicsim - bal oldalra kaptam a fejem, ahonnan a női hangot hallottam. Oli volt az egyetlen, aki a bal oldalamon ült, de még a mögöttünk lévő két sorban sem ültek felém nők. - Apád boldog - ezt már felismertem. Anya hangja volt, de nem értettem, honnan jött. Az egészet betudtam képzelgésnek, és néztem, ahogyan a pap összeadja apát és Katherine-t.

Amint vége volt a templomi esküvőnek, mehettünk valahova máshova is, hogy meglegyen a polgári is. Apáék akarták úgy, hogy fordítva legyen, mint ahogyan szokott. Nem értettem, hogy miért így szervezték, ők pedig azt, hogy nekem ez így miért nem jó.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A többi kocsit követve autóztunk az utakon. Oli vezetett, én a dudát nyomtam, ami már kiskorom óta csábít, hiszen nagyon jó hangja van. Mindketten vigyorogtunk, és ordítottuk a rádióból szóló gyenge pop számokat, amiktől egyébként mindketten a falra másztunk.

Húsz perc utazás után érkeztünk csak meg a helyhez, ahol a lagzit tartjuk, és vihogva pattantunk ki az ajtón. Oli a kezei közé kapott, úgy cipelt át a küszöbön. A hely a röhögésemtől zengett, így természetesen mindkettőnket megbámult az ismeretlen tömeg. Felfedeztem a színpad helyét, ahol egy fiatalokból álló zenekar már hangolt - őket láttam a templomban is -, megkerestem a szememmel apa helyét az asztalnál, hiszen tudtam, ha ő ott ül, akkor én is annál az asztalnál leszek. Természetesen Olival.

A helyem mellett állhattam csak talpra, de addigra már senki nem figyelt ránk, sem arra, hogy a nevetésünk kihallatszik a beszélgetése közül. Lassan apáék is megérkeztek, így mindenki megkereste a helyét, és az egész épületben egy kisebb csend következett.

Mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál, a zenekar - akik mások voltak, mint akik hangoltak - a cuccok mögé léptek, és játszani kezdtek pár örök klasszikust, leginkább apa kedvenceit. Sejtettem, hogy nem esküvői számok lesznek, sokkal inkább lágyabb rockszámok, de ezek szerint, apa a Sweet Child O' Mine-t is ezek közé sorolta.

A zene halk volt, pont annyira, hogy ha valaki felállt volna köszöntőt mondani, az énekes hangja nem nyomta volna el a beszédet. Apától két székkel arrébb kerültem, a nagyi, és Oli között, így még unatkozni sem unatkoztam.

Többen is mondtak beszédet, - az utolsó egy tőlem nem messze ülő, szőkésbarna hajú srác volt - és miután úgy tűnt, mindenki elmondott mindent, amit akart, apa rám nézett. Kelletlenül álltam fel a helyemről, és megigazítottam a ruhámat.

- Alice vagyok, a vőlegény lánya. Gratulálok nektek - emeltem fel a poharamat, és már vissza is huppantam a székemre. Felhajtottam a poharamban lévő pia tartalmát, és apa mosolygós szemébe néztem.

Vacsora közben, Oli természetesen végig a kajájával játszott, így engem röhögtetett. Amikor befejeztük a vacsit még meg is tapsolt, amiért csak párszor köptem ki a pezsgőmet a röhögés miatt. Nem szándékoztam többször, a vendégek így is furcsán néztek rám, apáról nem is beszélve. Idegesnek tűnt a viselkedésem miatt, pedig ez még nem is a vacsielrontós terveim közé tartozott.

A pincérek elvitték a tányérokat, helyükre kisebbeket hoztak, elénk sütiket pakoltak. Minden fajta volt közöttünk, de én még csak ránézni sem bírtam, olyan szinten tele voltam. Ellenben Oli tömte magát azokkal is, pedig kétszer annyit evett, mint én.

Apáék felálltak az asztaltól, és a táncparkettre mentek, hogy előadják a kezdő táncot, amit én már láttam, mikor próbálták. A számot, amire össze-vissza ugráltak, én nem ismertem, de egész jó volt.

A táncuk után egy velem egykorú banda állt be a hangszerek mögé, ők hangoltak, mikor megérkeztünk. A szőkésbarna hajú srác - aki a mi asztalunknál ült - volt a gitárosuk, az énekesük egy világoskék ingben, és fekete öltönyben feszített. Szőke haja az ég felé meredezett, kék szemeivel az embereket figyelte, ajkát fekete karika díszítette. A bal oldalán egy sötétebb bőrű, és sötétbarna hajú srác állt, ő volt a basszusgitáros. Csak egy ing takarta felsőtestét, és fekete, szakadt nadrágot húzott mellé. Pont akkor pillantott fel a húrokról, mikor a szemem rá vándorolt, így a tekintetünk találkozott.

Hátul, a dob mögött, egy világosbarna göndör hajú srác mosolygott, arcán gödröcskék jelentek meg. Kendőt kötött a fejére, pont, mint Axl Rose - még fénykorában -, barna (vagy zöld? Esetleg zöldes barna?) szemei csillogtak. ő tűnt a legidősebbnek mindegyikük közül, én, személy szerint 18 évesnek néztem volna.

- Tőle kaptam az inget - mutatott Oli az énekesükre, akinek hangja bezengte az egész épületet. Egy számomra ismeretlen popszámot játszottak, de azt tudtam, hogy már hallottam valahol.

- Melyiküktől? - pillantottam fel a srácra, a fejem megrázása után, hiszen a tekintetem elkalandozott a zenélő fiúkon.

- Az énekestől. Ő Luke - mondta. - De találkoztam a basszusgitárossal is, ő azt hiszem Calum. A másik kettőt nem ismerem, de nem is nagyon érdekel. Inkább táncoljunk - ajánlotta fel, mire nevetve megcsóváltam a fejem.

- Kösz, de nem. Nem tudok táncolni - húztam el a kezem az övé elől.

- Tudjátok, hogy úgy viselkedtek, mintha járnátok? - ért mellénk apa. - Egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik rokonok.

- Azt baszták. Örülj, legalább megvédem a lányod a nyomulós pasiktól - bökött Oli az engem bámuló gitáros srácra. - Nem néz ki értelmesnek.

- Mellesleg, majd ha végeztek a zenéléssel, be akarom mutatni neked őket. Ismerem mindegyiküket, normális srácok. Ők az 5 Seconds of Summer. Ilyen kis garázszenekar - magyarázott apa, de engem nem igazán kötött le. Tekintetem találkozott az énekesükkel - Luke-kal -, mire ő elvigyorodott. Ez volt az a tipikus "tudom-hogy-tetszem" mosoly, amitől a lányok általában ledobják a bugyijukat. Villantottam rá egy "próbálkozz-még" mosolyt, mire a szemöldökét felhúzva nevetett fel.

- Hé, te ott, narancssárga hajú, alacsony lány! - szólított meg két versszak között, mire felröhögtem. - Gyere ide, énekelj velünk.

- Nem ismerem a számot - vontam meg a vállam, mire pár döbbent arcot láttam magam körül. - Ha rockot játszotok, akkor oké, az megy.

- Paramore?

- Decode? - kérdeztem vissza, a kezemet pedig összefontam a mellkasom előtt. Oli megszorította a karom, mire kíváncsian ránéztem, ő csak a fejét rázta, jelezve, hogy ne menjek. A fejemet oldalra döntöttem, úgy vártam meg, hogy az éppen kommunikáló zenekar tagjai néha-néha felénk pislognak.

- Tökéletes - mosolyodott el végül Luke, mire aprókat ugrálva közelítettem meg a mellette álló mikrofont. Mind a négy fiú nevetett rajtam, bár ez cseppet sem zavart. - Luke vagyok, ő Calum - mutatott a basszistára - ő ott, mögötted Mikey, a gitáros, és ő Ashton.

- Alice vagyok - biccentettem felé, jelezve, hogy felfogtam, csak kezdjük már a számot. Végigpillantottam az embereken - apa büszkén figyelt, Oli felvont szemöldökkel bámulta a srácokat, nehogy valami rosszat csináljanak, a nagyi nevetett, Katherine pedig leesett állal, mosolyogva figyelt.

- Az ott a pasid? - suttogta a fülembe Luke, mire vigyorogva megráztam a fejem, és közöltem, hogy ő igazából a nagybátyám, csak eléggé védelmező típus. - Akkor kezdjük - mindegyik fiúnak jelezett, így mindenki elkezdte a számban a saját részét. Lassan mi is bekapcsolódtunk, hangunk teljes összhangban volt. Egy mikrofonba énekeltük, néha meglöktük a másikat, mikor túl közel csúszott a fejünk egymáséhoz, Mikey, Calum és Ashton pedig vokáloztak. Eléggé bulihangulatot teremtettünk, mert aki ismerte a számot, az velünk énekelt, aki nem az csak táncolt, fiatalabbak pedig egyik lábukról a másikra ugrálgattak, pont úgy, ahogyan én szoktam ha jó kedvem van.

Az amúgy négy és fél perces szám nekem alig fél percesnek tűnt, olyan gyorsan telt el, mintha tényleg koncerten lennénk. A szám után végignéztem a fiúkon - természetesen felemelt fejjel, mert óriásoknak tűntek az én 157 centim mellett -, majd aprókat lépegetve igyekeztem vissza Olihoz, akinek a dal végére már óriási vigyor terült el az arcán. 

- Milyen voltam? - kérdeztem letörölhetetlen mosollyal az arcomon.

- Király voltál kislány - nevetett, majd a kezét feltartva várta, higy belecsapjak egy hosszúra nyúlt, nyelvnyújtós grimasz után. - Nem is tudtam, hogy így énekelsz. Ha tudtam volna, már rég megnyerted volna az X-Factort. 

- Azt nem akarom megnyerni - ráztam a fejem vihogva, majd újra a banda felé fordultam. -Szerinted egész este ők fognak zenélni? 

Mintha meghallották volna a kérdésemet, a srácok letették a gitárokat - Ashton esetében a dobverőt -, és a mikrofonoktól ellépve meghajoltak, majd az asztalok felé indultak. Szememet forgatva figyeltem, hogy frissítőként egy-egy üveg sör felé nyúlnak, majd szinte egyszerre meg is húzzák azt. 

- Nem kérsz valami innit? - legyezett a szemem előtt Oli, nyakkendővel a kezében. 

- Egy sört elfogadok - bólintottam, de követtem a piák felé. Mind a négyen ott voltak, apa és Katherine társaságában, majd mikor észrevettek mosolyogva kezdtek el mutogatni, hogy menjek oda.

Egy sörösüveget felemelve törtem utat az asztal felé tartók között, Olival a nyomomban, aki csak értetlenül figyelte, hogy merre rángatom. Az egyébként tíz lépésből álló utat nekem sikerült öt perc alatt megtennem, mert ahelyett, hogy kikerültem volna a táncoló párokat, rajtuk keresztül szerettem volna eljutni apámhoz, a srácokhoz és Katherine-hez.

- Itt vagyok - fújtam ki a levegőt, és beletúrtam a hajamba. - Miért kellett idejönnöm? - kortyoltam a kezemben tartott üvegbe, amiben a pár százalék alkoholtartalmú ital ide-oda vándorolt. 

Apa egy kicsit feszültnek tűnt, pont, mint Katherine, és a fiúk. Michael kivételével, aki kékeszöld szemével eléggé feltűnően mért végig. 

- Alice, valamit mondani akarunk, amiről eddig még nem tudtál. Mi el akartuk mondani, csak nem volt rá megfelelő alkalom - vakarta meg apa a tarkóját.

- Mit? - most már tényleg kíváncsi voltam, hogy mi lehet akkora hír, hogy ennyire hivatalosan kezdi apa a bejelentését. Csak reménykedni mertem abban, hogy Katherine nem terhes, bár szerintem azt lehetetlen lett volna eltitkolni, hiszen csak nem vagyok olyan hülye, hogy ne tűnjön fel. 

- A srácokat már ismered - mutatott apa a bandára. 

- Luke Hemmings - nyújtott kezet nekem az énekes, amit gyorsan megráztam.

- Alice Cooper.

- Calum Hood - tolta felém a jobbját Calum, azzal a szándékkal, hogy csapjak bele. 

- Ashton Irwin - mosolygott a dobos, majd valamit mondott a mellette álló értetlen Luke-nak.

- Michael Clifford - biccentett a szőkésbarna hajú egyén, aki háttal állt az ablaknak, de könyökével annak párkányán támaszkodott. Csak most néztem meg jobban. Fülében fülbevaló csillogott, szemeivel unottan figyelte a körülötte történő dolgokat, ajkait félmosolyra húzta. Fekete inge alá Iron Maiden pólót vett, nyakkendője a nyakába dobva lógott a föld felé. Gatyája olyasmi volt, mint Calum-é, azzal a különbséggel, hogy neki nem tátongott lyuk a térdénél. 

- Na, de most már tényleg mondjad - pillantottam apára, aki egyik kezével Katherine-t húzta magához, másikkal egy üres poharat tartott a kezében. Egy kívül álló lazának, és nyugodtnak titulálta volna, de én ismertem, és nem tudta elrejteni előlem a zavarát.

- Szóval - kezdett bele...

April xx     

~ Klippremier ~

Hali mindenkinek! 

Most egy különleges - nem rész - bejegyzéssel jöttem a Good Girls klipje miatt, amit ma adtak ki a fiúk. Na, most bekapcsol a fangirl üzemmódom, szóval aki nem akar hányni, és halálra unni magát, az ne nézze meg... :D 

Tehát... Mikey mikor énekel annyira kibaszottul jól néz ki, hogy az már nekem fáj, és Calumot akkor már inkább meg sem említem... Luke és Ashton... is természetesen sexyk - nem is kicsit... Viszont nem tudom miért, Ashton abban a zakó, ing, nyakkendő, rövid gatya, tornacipő és sapka párosítással tökre Angus Young-ra hasonlított... (Aki nem tudja ki ő - van olyan? :O - az nézzen utána, mert nagy arc a pali.)

Na jó, nekem ennyi elég volt, mert már feléledtem az első reakciómból... :D Szóval, nektek, hogy tetszett? 

U.i.: Holnap valószínűleg jön az új rész, de most is csak sok könyörgés miatt tudtam gép elé kerülni ( el vagyok tiltva a rohadt nyelv miatt)... De holnap legalább egy öt percre megszerzem, és a első dolgom lesz posztolni.

April xx  

~ 1. ~

Hali! Meg is érkeztem az első résszel, de mint olvashatjátok, Michael még mindig nem szerepelt benne. Az ezt követő, vagy az az utániban még biztos benne lesz. Tudom, eléggé unalmas, de ez még csak nagyon az eleje. Egyébként azért pénteken - azaz ma -, mert holnap nem leszek itthon, és valószínűleg nem is tudnám felrakni. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Már nyitottam is az ajtót, és gyorsan kipattantam a kocsiból. Nem sok sikerrel, hiszen egyből neki is estem egy mellettem elhaladó, fehérbe öltözött nőnek. Idegesen szitkozódott egyet, majd beintett, és el is sietett az arcomat meglátva.

A kedvem is elment mindentől, mikor beléptem a tömegbe. Oliver a vállamat átkarolva húzott maga után a házba, vállán egy sporttáska lógott, melyben a cuccainkat helyeztük el. Mindketten hoztunk egy ünnepi ruhát az esküvőre, egy fehérneműt, és természetesen egy ruhát holnapra.

Átverekedtük magunkat a földszinten összegyűlt embereken, és a lépcső felé igyekeztünk. Még azon is álltak, ott beszélgettek egymással. Még az a szerencsénk, hogy nem itt fogunk lakni, mert ha még takarítanunk is kéne...

Az egyik szoba ajtajára kettőnk neve került, így mi nagy nehezen bekommandóztunk a nyugodt helyiségbe. Rádőltem az ágyra, és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Oliver mellém ugrott, és a könyökére támaszkodva figyelte az arcomat. 

- Semmi kedvem ehhez az egészhez - motyogtam és a szemeibe pillantottam. 

- Nyugodj meg, nekem sincs. Nem akarom, hogy Robert újra megházasodjon. Őszintén nem szimpatikus az a nő - fintorgott, sőt még az orrát is befogta, úgy fuldoklott, hogy megmutassa mennyire elege van apám ömlengéseiből. Hangosan felnevettem, és úgy figyeltem tovább a mellettem fekvő srácot. Nem volt több húsznál, így tökéletesen megértettük egymást. A gondolkozásmódunk teljesen hasonlított, az ízlésünkről, és az egyéniségünkről nem is beszélve.

Egy órán keresztül feküdtünk egymás mellett, egészen addig, míg az órámra pillantva meg nem bizonyosodtam arról, hogy készülnünk kéne. 

- Elmegyek letusolok - jelentettem be, és a szobából nyíló fürdő felé vettem az irányt. Már nyitottam volna be, ha nem jut eszembe, hogy valamibe öltöznöm is kell.

A sporttáskához lépve előkotortam a ruhámat, ami egy sima fekete estélyi volt, szintén fekete balerina cipővel. 

Magamra zártam az ajtót, hogy Oli semmiképpen ne nyisson be, miközben meztelenül álldogálok a zuhanykabinban. A ruhámat kiterítettem egy polcra, hogy egy kicsi gyűrődés se legyen rajta, majd lehámoztam magamról a ruháimat. Megengedtem a csapot, majd nyugodtan aláálltam. A forró víz égette a bőrömet, de ez egy cseppet sem zavart.

Nyomtam a kezembe először a tusfürdőmből, amit lassan beledörzsöltem a bőrömbe, majd a samponból is került a kezembe. Alaposan átmostam a hajamat is, így az is tökéletes lett. Fél óra után léptem ki a kabinból. A levegő párás volt a meleg víztől, így gyorsan kinyitottam az ablakot. A törölközőmet a testem köré csavartam, és az egész alakos tükör felé sétáltam. Ujjaimat ráfontam a csap mellett fekvő fésűm nyelére, és elkezdtem kifésülni összekócolódott tincseimet. Amint készen lettem ezzel a baromi nehéz művelettel, a hajszárítót is megfogtam, és úgy-ahogy átszárítottam vállig érő hajamat, ami most narancssárga színben pompázott.

Amikor már nem csöpögött a tincseimből a víz, a ruhámhoz léptem, és gyorsan magamra kaptam. Szívem szerint erre az alkalomra is bandás pólóban, és szaggatott nadrágban mentem volna, de mivel apa erre a gondolatomra még a hajszálaimat is leordította a fejemről, így mehettem bevásárolni. Viszont a magassarkúra már nem tudott rávenni, ezért inkább beleegyezett a balerinacipőbe, mert szerinte még az is jobb, mint a telefirkált, és lejárt tornacsukám.

Újra a tükör elé álltam, és megnéztem magam benne. A ruha tényleg tökéletesen állt rajtam, bár egy picit híznom kellett, hogy semmiképpen se essen le rólam. A fekete anyag rásimult a testemre, így teljesen látszott az alakom. A combom közepéig ért le, így megmutatta a lábamat is. Már csak a smink kellett, amit most sem vittem túlzásba, csak a szememet húztam ki.

A hajamat engedtem szabadon lógni, hiszen olyan egyenes, hogy még vasalni sem kell - ezt anyától örököltem, neki is ilyen haja volt. Teljes menetfelszerelésben léptem ki a helyiségből egyenesen Oliver elé, aki észre sem vette az érkezésemet. A tévét bámulta - amiben valami szappanopera ment - és még a lépteim zajára sem figyelt fel.

- Csini vagy Tökmag - kacsintott, és fellökte magát az ágyról. A fürdő felé vette az irányt, hogy már ő is elkészülhessen, és együtt induljunk a templomba. Az ágy szélére ültem - a lábaimat törökülésben magam alá húztam -, és már nyúltam is a távirányítóért, hogy elkapcsolhassak egy kevésbé agysejtpusztító műsorra. A választásom a Simpson családra esett, így előző gondolatmenetemnek nem megfelelve, kiguvadt szemmel bámultam a sárga embereket a kis képernyőn. Éppen kezdődött volna a második rész, amikor Oliver dereka köré csavart törölközővel lépett ki az ajtón.

- Ebben fogsz jönni? - böktem a ruhájaként szolgáló fehér anyag felé. - Mert engem nem zavar, csak apa meg fog ölni. De azért alá vegyél egy alsógatyát, ha véletlenül lecsúszna.

- Robert lelőtte a poént, előre megtiltotta, hogy hiányos öltözetben jelenjek meg - húzta el a száját. - Úgyhogy öltönyt kell vennem.

Magához vette a táskát és úgy trappolt vissza a zuhanyzóba, ahonnan fél perccel később hangos káromkodást hallottam. Röhögve néztem az ajtó felé, ahonnan a nagybátyám egy öltönynadrágban rohant ki.

- Mi történt? - érdeklődtem, de alig bírtam visszatartani a nevetést. Vicces volt látni, hogy az egyébként kockahasú srác idegesen járkál a szobában fel-alá, közben néha-néha a szemébe lógó hajába túr.

- Nem hoztam inget - röhögött fel hitetlenül, és az ajtónk kilincsét lenyomva már el is tűnt, hogy szerezzen magának egy vele egykorú sráctól egy másikat. Közben én hátradőltem, kezeimet a fejem alá tettem, így figyeltem tovább a műsort.

Oliver tíz perc után tért vissza a szobába, a kezében egy fehér inggel. Azzal együtt haladt a zuhanyzó felé, ahonnan pár perc múlva teljes menetfelszerelésben trappolt újra mellém.

- Indulni kell - pillantott a falon lógó órára, aminek eddig fel sem tűnt folyamatos kattogása. Oli a távirányítóért nyúlt, és egy mozdulattal ki is kapcsolta a tévét. Így már kénytelen voltam felállni, hiszen semmi nem akadályozott benne.

- Honnan szereztél inget? - mutattam a felsőtestére, amit immár egy fehér anyag borított. Nyakában lógott a nyakkendője, amit még nem kötött meg, és nem is akart.

- Valami Luke adta - vont vállat hanyagul, és kinyitotta előttem az ajtót. Mielőtt kiléptem volna rajta a lábamat gyorsan belebújtattam a cipőmbe, és magamhoz vettem egy fekete táskát. - Ismered?

- Nem. Gondolom Katherine valakije. Vagy valakijének a valakije. Mindegy. Szóval nem ismerem - legyintettem unottan. Oli előtt sétálva hagytam el a házat, majd a kocsijához lépve, beültem az anyósülésre. Ha ketten megyünk valahova mindig enyém ez a hely, mert Oli soha nem engedte még, hogy kipróbáljam a vezetést.

A templom felé végig zenét ordíttattunk - volt köztük Guns N' Roses, Green Day és Slash is - így az érkezésünkre mindenki felfigyelt. Sokan mutogattak valamit, hogy elrontjuk a hangulatot, de mi csak röhögve vettük a fejünkhöz vágott szitkokat. Nevetve mentünk el a templom ajtajáig, ahol egy nagyobb tömeg várakozott arra, hogy bejussanak. Mi egyszerűbben megoldottuk, és Oli hátára ugrottam, ő pedig törte előttünk az utat.

Életemben először láttam ilyen fentről a dolgokat, hiszen én - a 157 centimmel - mindig eltűnök a tömegben. Szeretem, hogy alacsony vagyok, de néha jobb fentről szemlélni a körülöttem lévő világot.

A templom óriási volt, sokkal nagyobbnak tűnt, mint amilyennek kintről tűnt. Bent alig mozgolódtak egy ketten, mindenki kint volt. Viszont az utasítás miatt nekem már itt kellett várnom. Az első sorba ültem, jobb kezemet a térdemre, államat pedig a tenyerembe támasztottam, így bámultam ki a fejemből. 

Fél óra múlva az összes ember beözönlött az épületbe, és mikor mindenki a helyére ment, a ceremónia elkezdődött.

April xx