~ 2. ~

Hali! Itt már szerepelt Michael is - meg persze Luke, Ashton és Calum - ezek közül ebben a történetben Michael lesz a legfőbb fiúszereplő, a másik pedig Luke. 

De egyenlőre ennyi elég is az előregondolásból, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! 

U.i.: Köszönöm a négy feliratkozót! Sokat jelent...

Először apa vonult be az ajtón, a nagyi társaságában. Apa fekete öltönyt viselt, arcán levakarhatatlan mosoly ült. A nagyi mellette igen fiatalnak tűnt, szemei csillogtak a könnyektől. Mosolyogva figyeltem, ahogyan a rég látott nagyim, miután megálltak, mellém sétált, és leült. 

Apát a tanúk követték. Apáét - Richie-t -  ismertem, így vigyorogva intettem neki egyet, mire ő biccentéssel válaszolt. A nő, aki mellette sétált, olyan 40 év körüli lehetett, de ez nem látszott rajta. Szürke szemei úgy csillogtak, mint egy velem egykorú lánynak, amikor jó pasit lát, arcán óriási mosoly ült, orrában piercing virított. Ő szimpatikusnak tűnt, ellentétben azzal, aki nemsokára be fog lépni az ajtón.

A tanúk a helyükre álltak, a templomba pedig beléptek a koszorúslányok is. Őket a menyasszony követte, akit egy öreg pasi - gondolom az apja - kísért. Félig hátrafordulva bámultam a közeledő nőt, akiben egy pillanatig anyámat véltem felfedezni. Amint kitisztult a kép, összeszorítottam az öklöm, így a körmeim a tenyerem puha bőrébe vájtam.

- Nyugodj meg kicsim - bal oldalra kaptam a fejem, ahonnan a női hangot hallottam. Oli volt az egyetlen, aki a bal oldalamon ült, de még a mögöttünk lévő két sorban sem ültek felém nők. - Apád boldog - ezt már felismertem. Anya hangja volt, de nem értettem, honnan jött. Az egészet betudtam képzelgésnek, és néztem, ahogyan a pap összeadja apát és Katherine-t.

Amint vége volt a templomi esküvőnek, mehettünk valahova máshova is, hogy meglegyen a polgári is. Apáék akarták úgy, hogy fordítva legyen, mint ahogyan szokott. Nem értettem, hogy miért így szervezték, ők pedig azt, hogy nekem ez így miért nem jó.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A többi kocsit követve autóztunk az utakon. Oli vezetett, én a dudát nyomtam, ami már kiskorom óta csábít, hiszen nagyon jó hangja van. Mindketten vigyorogtunk, és ordítottuk a rádióból szóló gyenge pop számokat, amiktől egyébként mindketten a falra másztunk.

Húsz perc utazás után érkeztünk csak meg a helyhez, ahol a lagzit tartjuk, és vihogva pattantunk ki az ajtón. Oli a kezei közé kapott, úgy cipelt át a küszöbön. A hely a röhögésemtől zengett, így természetesen mindkettőnket megbámult az ismeretlen tömeg. Felfedeztem a színpad helyét, ahol egy fiatalokból álló zenekar már hangolt - őket láttam a templomban is -, megkerestem a szememmel apa helyét az asztalnál, hiszen tudtam, ha ő ott ül, akkor én is annál az asztalnál leszek. Természetesen Olival.

A helyem mellett állhattam csak talpra, de addigra már senki nem figyelt ránk, sem arra, hogy a nevetésünk kihallatszik a beszélgetése közül. Lassan apáék is megérkeztek, így mindenki megkereste a helyét, és az egész épületben egy kisebb csend következett.

Mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál, a zenekar - akik mások voltak, mint akik hangoltak - a cuccok mögé léptek, és játszani kezdtek pár örök klasszikust, leginkább apa kedvenceit. Sejtettem, hogy nem esküvői számok lesznek, sokkal inkább lágyabb rockszámok, de ezek szerint, apa a Sweet Child O' Mine-t is ezek közé sorolta.

A zene halk volt, pont annyira, hogy ha valaki felállt volna köszöntőt mondani, az énekes hangja nem nyomta volna el a beszédet. Apától két székkel arrébb kerültem, a nagyi, és Oli között, így még unatkozni sem unatkoztam.

Többen is mondtak beszédet, - az utolsó egy tőlem nem messze ülő, szőkésbarna hajú srác volt - és miután úgy tűnt, mindenki elmondott mindent, amit akart, apa rám nézett. Kelletlenül álltam fel a helyemről, és megigazítottam a ruhámat.

- Alice vagyok, a vőlegény lánya. Gratulálok nektek - emeltem fel a poharamat, és már vissza is huppantam a székemre. Felhajtottam a poharamban lévő pia tartalmát, és apa mosolygós szemébe néztem.

Vacsora közben, Oli természetesen végig a kajájával játszott, így engem röhögtetett. Amikor befejeztük a vacsit még meg is tapsolt, amiért csak párszor köptem ki a pezsgőmet a röhögés miatt. Nem szándékoztam többször, a vendégek így is furcsán néztek rám, apáról nem is beszélve. Idegesnek tűnt a viselkedésem miatt, pedig ez még nem is a vacsielrontós terveim közé tartozott.

A pincérek elvitték a tányérokat, helyükre kisebbeket hoztak, elénk sütiket pakoltak. Minden fajta volt közöttünk, de én még csak ránézni sem bírtam, olyan szinten tele voltam. Ellenben Oli tömte magát azokkal is, pedig kétszer annyit evett, mint én.

Apáék felálltak az asztaltól, és a táncparkettre mentek, hogy előadják a kezdő táncot, amit én már láttam, mikor próbálták. A számot, amire össze-vissza ugráltak, én nem ismertem, de egész jó volt.

A táncuk után egy velem egykorú banda állt be a hangszerek mögé, ők hangoltak, mikor megérkeztünk. A szőkésbarna hajú srác - aki a mi asztalunknál ült - volt a gitárosuk, az énekesük egy világoskék ingben, és fekete öltönyben feszített. Szőke haja az ég felé meredezett, kék szemeivel az embereket figyelte, ajkát fekete karika díszítette. A bal oldalán egy sötétebb bőrű, és sötétbarna hajú srác állt, ő volt a basszusgitáros. Csak egy ing takarta felsőtestét, és fekete, szakadt nadrágot húzott mellé. Pont akkor pillantott fel a húrokról, mikor a szemem rá vándorolt, így a tekintetünk találkozott.

Hátul, a dob mögött, egy világosbarna göndör hajú srác mosolygott, arcán gödröcskék jelentek meg. Kendőt kötött a fejére, pont, mint Axl Rose - még fénykorában -, barna (vagy zöld? Esetleg zöldes barna?) szemei csillogtak. ő tűnt a legidősebbnek mindegyikük közül, én, személy szerint 18 évesnek néztem volna.

- Tőle kaptam az inget - mutatott Oli az énekesükre, akinek hangja bezengte az egész épületet. Egy számomra ismeretlen popszámot játszottak, de azt tudtam, hogy már hallottam valahol.

- Melyiküktől? - pillantottam fel a srácra, a fejem megrázása után, hiszen a tekintetem elkalandozott a zenélő fiúkon.

- Az énekestől. Ő Luke - mondta. - De találkoztam a basszusgitárossal is, ő azt hiszem Calum. A másik kettőt nem ismerem, de nem is nagyon érdekel. Inkább táncoljunk - ajánlotta fel, mire nevetve megcsóváltam a fejem.

- Kösz, de nem. Nem tudok táncolni - húztam el a kezem az övé elől.

- Tudjátok, hogy úgy viselkedtek, mintha járnátok? - ért mellénk apa. - Egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik rokonok.

- Azt baszták. Örülj, legalább megvédem a lányod a nyomulós pasiktól - bökött Oli az engem bámuló gitáros srácra. - Nem néz ki értelmesnek.

- Mellesleg, majd ha végeztek a zenéléssel, be akarom mutatni neked őket. Ismerem mindegyiküket, normális srácok. Ők az 5 Seconds of Summer. Ilyen kis garázszenekar - magyarázott apa, de engem nem igazán kötött le. Tekintetem találkozott az énekesükkel - Luke-kal -, mire ő elvigyorodott. Ez volt az a tipikus "tudom-hogy-tetszem" mosoly, amitől a lányok általában ledobják a bugyijukat. Villantottam rá egy "próbálkozz-még" mosolyt, mire a szemöldökét felhúzva nevetett fel.

- Hé, te ott, narancssárga hajú, alacsony lány! - szólított meg két versszak között, mire felröhögtem. - Gyere ide, énekelj velünk.

- Nem ismerem a számot - vontam meg a vállam, mire pár döbbent arcot láttam magam körül. - Ha rockot játszotok, akkor oké, az megy.

- Paramore?

- Decode? - kérdeztem vissza, a kezemet pedig összefontam a mellkasom előtt. Oli megszorította a karom, mire kíváncsian ránéztem, ő csak a fejét rázta, jelezve, hogy ne menjek. A fejemet oldalra döntöttem, úgy vártam meg, hogy az éppen kommunikáló zenekar tagjai néha-néha felénk pislognak.

- Tökéletes - mosolyodott el végül Luke, mire aprókat ugrálva közelítettem meg a mellette álló mikrofont. Mind a négy fiú nevetett rajtam, bár ez cseppet sem zavart. - Luke vagyok, ő Calum - mutatott a basszistára - ő ott, mögötted Mikey, a gitáros, és ő Ashton.

- Alice vagyok - biccentettem felé, jelezve, hogy felfogtam, csak kezdjük már a számot. Végigpillantottam az embereken - apa büszkén figyelt, Oli felvont szemöldökkel bámulta a srácokat, nehogy valami rosszat csináljanak, a nagyi nevetett, Katherine pedig leesett állal, mosolyogva figyelt.

- Az ott a pasid? - suttogta a fülembe Luke, mire vigyorogva megráztam a fejem, és közöltem, hogy ő igazából a nagybátyám, csak eléggé védelmező típus. - Akkor kezdjük - mindegyik fiúnak jelezett, így mindenki elkezdte a számban a saját részét. Lassan mi is bekapcsolódtunk, hangunk teljes összhangban volt. Egy mikrofonba énekeltük, néha meglöktük a másikat, mikor túl közel csúszott a fejünk egymáséhoz, Mikey, Calum és Ashton pedig vokáloztak. Eléggé bulihangulatot teremtettünk, mert aki ismerte a számot, az velünk énekelt, aki nem az csak táncolt, fiatalabbak pedig egyik lábukról a másikra ugrálgattak, pont úgy, ahogyan én szoktam ha jó kedvem van.

Az amúgy négy és fél perces szám nekem alig fél percesnek tűnt, olyan gyorsan telt el, mintha tényleg koncerten lennénk. A szám után végignéztem a fiúkon - természetesen felemelt fejjel, mert óriásoknak tűntek az én 157 centim mellett -, majd aprókat lépegetve igyekeztem vissza Olihoz, akinek a dal végére már óriási vigyor terült el az arcán. 

- Milyen voltam? - kérdeztem letörölhetetlen mosollyal az arcomon.

- Király voltál kislány - nevetett, majd a kezét feltartva várta, higy belecsapjak egy hosszúra nyúlt, nyelvnyújtós grimasz után. - Nem is tudtam, hogy így énekelsz. Ha tudtam volna, már rég megnyerted volna az X-Factort. 

- Azt nem akarom megnyerni - ráztam a fejem vihogva, majd újra a banda felé fordultam. -Szerinted egész este ők fognak zenélni? 

Mintha meghallották volna a kérdésemet, a srácok letették a gitárokat - Ashton esetében a dobverőt -, és a mikrofonoktól ellépve meghajoltak, majd az asztalok felé indultak. Szememet forgatva figyeltem, hogy frissítőként egy-egy üveg sör felé nyúlnak, majd szinte egyszerre meg is húzzák azt. 

- Nem kérsz valami innit? - legyezett a szemem előtt Oli, nyakkendővel a kezében. 

- Egy sört elfogadok - bólintottam, de követtem a piák felé. Mind a négyen ott voltak, apa és Katherine társaságában, majd mikor észrevettek mosolyogva kezdtek el mutogatni, hogy menjek oda.

Egy sörösüveget felemelve törtem utat az asztal felé tartók között, Olival a nyomomban, aki csak értetlenül figyelte, hogy merre rángatom. Az egyébként tíz lépésből álló utat nekem sikerült öt perc alatt megtennem, mert ahelyett, hogy kikerültem volna a táncoló párokat, rajtuk keresztül szerettem volna eljutni apámhoz, a srácokhoz és Katherine-hez.

- Itt vagyok - fújtam ki a levegőt, és beletúrtam a hajamba. - Miért kellett idejönnöm? - kortyoltam a kezemben tartott üvegbe, amiben a pár százalék alkoholtartalmú ital ide-oda vándorolt. 

Apa egy kicsit feszültnek tűnt, pont, mint Katherine, és a fiúk. Michael kivételével, aki kékeszöld szemével eléggé feltűnően mért végig. 

- Alice, valamit mondani akarunk, amiről eddig még nem tudtál. Mi el akartuk mondani, csak nem volt rá megfelelő alkalom - vakarta meg apa a tarkóját.

- Mit? - most már tényleg kíváncsi voltam, hogy mi lehet akkora hír, hogy ennyire hivatalosan kezdi apa a bejelentését. Csak reménykedni mertem abban, hogy Katherine nem terhes, bár szerintem azt lehetetlen lett volna eltitkolni, hiszen csak nem vagyok olyan hülye, hogy ne tűnjön fel. 

- A srácokat már ismered - mutatott apa a bandára. 

- Luke Hemmings - nyújtott kezet nekem az énekes, amit gyorsan megráztam.

- Alice Cooper.

- Calum Hood - tolta felém a jobbját Calum, azzal a szándékkal, hogy csapjak bele. 

- Ashton Irwin - mosolygott a dobos, majd valamit mondott a mellette álló értetlen Luke-nak.

- Michael Clifford - biccentett a szőkésbarna hajú egyén, aki háttal állt az ablaknak, de könyökével annak párkányán támaszkodott. Csak most néztem meg jobban. Fülében fülbevaló csillogott, szemeivel unottan figyelte a körülötte történő dolgokat, ajkait félmosolyra húzta. Fekete inge alá Iron Maiden pólót vett, nyakkendője a nyakába dobva lógott a föld felé. Gatyája olyasmi volt, mint Calum-é, azzal a különbséggel, hogy neki nem tátongott lyuk a térdénél. 

- Na, de most már tényleg mondjad - pillantottam apára, aki egyik kezével Katherine-t húzta magához, másikkal egy üres poharat tartott a kezében. Egy kívül álló lazának, és nyugodtnak titulálta volna, de én ismertem, és nem tudta elrejteni előlem a zavarát.

- Szóval - kezdett bele...

April xx