~ 11. ~

Az óra - és a kínkeserves vallatás után, amibe egy idő után Lucas is beszállt - végén a táskámat a vállamra kapva siettem ki a teremből, hogy megkeressem Michael-éket az udvaron. Luke csak a fejét rázva és röhögve követett hiszen sejthette hova megyek. Amikor kiléptem az udvarra nyíló ajtón, egyből megpillantottam két csoportot; a ribancokét, akik picsagatyában sétálgattak, és a focistákat, akik között ott álldogált Calum és Mikey.

Összehúzott szemöldökkel meredtem a két fiú irányába, akik közül Calum szórakoztatta a többieket, Michael pedig zavartan lépegetett előre-hátra.

- Sziasztok! - kiáltott nekünk a bátyám, majd otthagyva a társaságot felénk sietett. - Végre már, azok már majd kinyírtak a pillantásukkal. Enyhén utálnak, mert Calum berángatott oda.

- Nekem mondod? Ezek a köcsögök rohadtul felbaszták az agyam - mutattam az éppen felénk haladó osztálytársaim, utána pedig a mellettem ácsorgó szőke felé.

- Ú, bemutatkozó izéd volt? Az mindig ciki - veregette meg a vállam Michael együtt érzően, de azt még láttam, hogy a másik kezét Luke elé emeli, aki természetesen vihogva belecsapott abba. Szórakozottan néztem végig a napsütötte udvaron álldogáló diákokon, kik közül páran felénk pillantgattak, néhányan hangosan röhögve beszélgettek, mások pedig elvonultak, csendesen kommunikáltak egymással, esetleg olvastak. A suli - ahogy azt már előre megmondták - tényleg tele volt különböző stílusú emberekkel, itt nem az volt, mint a régi helyen. Ott nem voltak olyanok, akik tényleg felvállalták volna magukat, itt meg már most tudok három olyan srácról. Bár látszólag ők is teljesen mások, mikor csak ők vannak otthon mindig ordítanak, hülyeségeken gondolkoznak zenélnek; itt viszont visszahúzódóak, csendesebbek, és nincs bennük annyi életkedv, mint mikor a gitárjukat nyúzzák.

Mondjuk ezt megértem. Ki szeret éjjel-nappal a könyve felett ülve tanulni? Ez már nem az a világ, mikor minden ember a szülei utasítását követi, sokkal inkább, ahol a fiatalok kiszöknek éjszaka, hogy bulizhassanak, hogy megtapasztalják a másnaposságot, a szexet, a cigit és a drogokat. És én erről úgy beszélek, mintha már mindet próbáltam volna, de nem. Messze nem voltam olyan bátor, hogy drogokhoz nyúljak.

- Föld hívja Alice-t - lengette meg a szemem előtt a kezét Luke, én pedig a fejemet felkapva figyeltem rá.

- Mi az?

- Csak becsengettek. Semmi más - rántott vállat lazán, de nem indult meg az ajtó elé, pont úgy, ahogy Mikey, és a falat támasztó Calum sem. - De nem muszáj bemennünk, ha nem akarsz.

- Ez az első napom. Holnap már lóghatunk, ma még muszáj lesz bent rohadnom minden órán - sóhajtottam fel fájdalmasan, és az osztályterem felé vettem az irányt. Onnan ordítások szűrődtek ki, így tudtam: még nem jött a tanár. Lassú léptekkel haladtam a 13-as számmal díszített ajtó felé, majd gyorsan benyitottam rajta. Az osztály egy pillanatra elcsendesedett, majd újra kiáltozni kezdtek. Természetesen mindenki a tőle legtávolabb ülő emberrel kezdett beszélgetni, az sem zavarta őket, hogy máshol tanulnának.

Luke mögöttem lépett be a helyiségbe, és engem megelőzve dobta le magát a székére. Gondolkozás nélkül húzott le maga mellé a saját helyemre, aminek utólag örültem is, hiszen egy tolltartó repült el ott, ahol pár pillanattal ezelőtt még a fejem volt.

- Kösz. Asszem' - fordultam felé, de ő csak egy félmosollyal nyugtázta, hogy végre valamit megköszöntem. - Michael, hát te?

Értetlenkedve bámultam a terembe belépő Mike-ot, de vállat vonva raktam be a padba a cuccom, hogy az az elmebeteg ne üljön rájuk. Számításommal ellentétben viszont nem a padra, hanem az ölembe vetette magát, amitől nekem könnyek gyűltek a szemembe.

- Michael... Szállj... már... le... rólam... - motyogtam, hiszen a lábaim már most természetellenesen zsibbadni kezdtek. - Ülj Luke-ra, ő jobban bírja, én majd meghalok - megpróbálkoztam a lelökésével, de csak annyit értem el, hogy a hátába fejeltem, mire hangosan felnevetett, a körülöttünk ülők meg furcsa arckifejezéssel néztek ránk.

- Jó, na, már ülök is - állt fel, mikor oldalába böktem. Fél lépés után a feje már újra az enyém magasságában volt, csak éppen úgy, hogy felfeküdt a padomra, és a kezével megtámasztotta a fejét.

- Viszont elárulnád, hogy mit keresel itt? - szegeztem neki a kérdést, mire szem forgatva, de készségesen válaszolt.

- Tudod, nem volt kedvem órára menni, és mivel nektek angolotok lesz, egy új tanárral, aki nem tudja fegyelmezni a gyerekeket gondoltam idejövök. Calum pedig edzésre ment.

- Ilyenkor? - pillantott fel Luke a telefonjából.

- Ja, valami fontos meccsük lesz, és az edző elkérte őket máról. Az első órán volt csak bent, nem is lesz ma többet a köcsög. Viszont órák után megnézhetjük, ahogy bénáznak - felnevetett, azon a rohadt mély hangján, amit annyira imádok, és akaratlanul is felfelé görbült a szám széle. - Jó, igazából egész jól focizik, de vannak a csapatban elég bénák is, akik csak a méretük miatt kerültek be. Mondjuk ők csak a cserepadon, de az edzéseken sokat szerepelnek. Na, nézed velünk?

- Van más választásom? - tettem fel a költőinek szánt kérdésem, de Ő természetesen rávágta a már jó előre kigondolt egyetlen választási lehetőségemet.

- Nincs.

- Akkor meg hülye kérdés volt - tárom szét a karom, és felugrok, mert a terembe belépett egy 20 évnél alig idősebb barna hajú nő. Térd fölé érő fekete szoknyában, és fehér ingben jött, tíz centis magassarkúval. Vastag, fekete keretes szemüvege mögül érdeklődve nézett végig a csoportokba tömörülő osztályon, tekintete megakadt a még mindig a padon fekvő Michael-ön.

- Valaki felesleges a teremben - szólalt meg rendellenesen vékony hangon, amitől felállt - a nem létező - szőr a hátamon.

- Igen, maga - bólintott Luke, mire a teremben tartózkodók hangos röhögésben törtek ki, a tanárnő pedig összepréselt ajkakkal, és összehúzott szemekkel fürkészte a karba tett kezű, elégedett mosolyú szőkét, akinek eszébe sem jutott, hogy vigyázzba álljon. Egyébként nekem sem, de mindegy. A tanár már alapból olyan idegesítő, és gyenge megjelenésű, hogy egyből tudtam, hogy ő az, akit a diákok nem hagynak békén.

A tanárnő - ahogy később megtudtam Ms Mosby - fenyegetően elindult Luke felé, de utóbbinak az arckifejezése olyannyira vicces volt, hogy a fetrengő Michael leesett az addig fekvőhelyéről szolgáló asztalról, és a földön röhögött tovább. Ms Mosby megállt az asztal előtt, átlépve a padlót csapkodó fiún, pontosan velem szemben. Belőlem pedig kirobbant az addig visszatartott görcs, és képébe nevettem, amit pont annyira díjazott, mint Michael itt létét és Luke beszólását.

- Mindhárman. Az igazgatóiba. Most - az ajtó felé mutatott, mire Luke felhúzta Mike-ot, és maga után rángatva távozott a teremből, természetesen velem együtt.

- Gyökerek, ez még csak az első napom - csaptam rá a tarkójukra. - Nem akartam így kezdeni az egészet.

- Ez Luke-nak cikibb.

- Ó, tényleg. Neked itt dolgozik az anyukád, igaz?

- Az - vigyorodott el, és az igazgatói felé vette az irányt. - És most nincs órája - húzta el a száját, mikor meglátott valakit felénk közelíteni.

- Luke! Michael! - szólította meg őket a felénk közeledő nő. - Mit csináltatok már megint? Ó, te biztos Alice vagy. És mibe rángattátok bele már az első napján? Egyébként Liz vagyok. A suliban Mrs Hemmings.

- Semmit nem csináltunk - rázta meg a fejét ösztönösen a bátyám, és ártatlan tekintettel bámult Luke anyjára.

- Ennek már nem dőlök be Mike - nevetett fel Liz. Vagyis Mrs Hemmings. - De el kell intéznem valamit. És Luke, otthon ezt még megbeszéljük.

Mrs Hemmings mosolyogva borzolta össze fia haját, aki erre csak kiöltötte a nyelvét, és elköszönt az anyukájától. Mi pedig követtük a példáját.

- Elkaptak Luke, ezt már nem mosod le magadról - csóválta meg a fejét Michael rosszallóan. - Mibe keverted szegény húgomat... Meg engem is.

- Ja, persze, mintha ti nem lennétek hibásak.

- Én nem is - védekeztem, és - szerintem - teljesen igazam volt. Én csak nem bírtam visszatartani a kitörni készülő nevetésemet, és éppen a tanár állt előttem, így az ő arcába röhögtem. - Egyébként anyukád jó fejnek tűnik.

- Mindenkinek annak tűnik, pedig egyébként rohadt szigorú. Azért is rossz, hogy itt tanít, mert így majdnem minden nap ordít velem egy kicsit a sulis dolgaim miatt. Szóval nem annyira jó, de ezen kívül tényleg tök kedves.

Michael kopogtatott az igazgatói ajtaján, mire a diri elmotyogott egy "Szabad"-ot. Mellesleg a pasi elég jól tartja magát 50 éves létére, nincs elhízva, sokkal inkább sportos.

- Már megint ti? - sóhajtott fel Mr Fear, majd intett, hogy üljünk le. - Hood hol van? Lecserélték?

- Edzésen van igazgató úr - vigyorgott Michael természetesen Luke-kal együtt. - Most Alice-t hoztuk, de ő ma már volt itt. Tudja, ez az első napja, és máris rosszba kever minket! 

- Igen, biztos én voltam a hibás, egyáltalán nem ti - fontam össze a karomat a mellkasom előtt, és hátradőltem a székben. - Végülis, tényleg én szóltam be a tanárnak, akit most először láttam, és én estem le a padról úgy, hogy nem is kellett volna a teremben lennem. 

- Nem is mi! - emelte fel a kezét Luke, amire én csak egy grimasszal válaszoltam, és a vállába ütöttem. 

- És ezt ki hiszi el nektek? - vontam fel a szemöldököm tudva, hogy ennél nagyobb hazugságot keresve sem találhatott volna. - Amúgy is, én most vagyok ebben a suliban először, azt sem tudom ki az a nő, sem azt, hogy miért utálja mindenki!

- Az a nő Mrs Mosby.

- Köze van Ted Mosby-hoz? Mert akkor annyira nem érdekel - ráztam a fejem.

- Semmi köze nincs hozzá. Kérdeztük tőle, de azt sem tudta ki az - válaszolta Michael, és előre fordult.

- Nem zavarok?

- Nem, nyugodtan maradjon Mr Smith - pislogott rá Luke, mire a pasi is nevetni kezdett, és az ajtó felé intett.

- Menjetek.

- Nem kapunk beírást, vagy valamit? Nem, mintha kéne, csak eddig csomószor kaptunk, most meg nem, és... - kezdett el magyarázni a bátyám.

- Ha nem fogod be, akkor kapsz. Elengedlek titeket, mert nem akarom, hogy Ms Cooper-nek már most kapjon valamit. Na, húzzatok órára, Clifford, te a sajátodra. Sziasztok.

- Viszlát! - integettünk, mint az óvodások, majd kivonultunk az ajtón, egyenesen oda, ahol az órát tartották. Vagyis Luke és én a 13-ashoz, Michael pedig, ahogy mondta a 24-eshez. Kopogás nélkül rontottunk be, a tanárnő pedig a helyünkre küldött. 

Az óra további részében csendesebben ültünk, nem úgy, mint a többiek, akik egymásnak dobáltak papírrepülőket, esetleg a táblára firkáló tanárt céloztak alufólialabdákkal. Alig csengettek ki, mi máris az udvaron voltunk, tekintetünkkel az udvart pásztáztuk Michael után kutatva, akit - mint később észrevettük - pár srác vett körül. Tehát ő elvan, mi pedig maradunk ketten. Ez az.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Két hét után itt van az új rész, hiszen újra szombat van. (Nem mintha múlt héten nem lett volna szombat...Mindegy) Viszont most már hivatalosan is elkezdődött a téli szünet, ami miatt természetesen - mint a legtöbb diák - boldog vagyok. Szóval nem húzom tovább, remélem tetszett. Mellesleg örülnék a visszajelzéseknek!

Boldog karácsonyt mindenkinek!

April xx